Élő Adás Duna World TV Online

A Duna World a Duna Média nemzetközi csatornája, amely műsorát a világban szétszóródott magyarság számára sugározza. Tulajdonosa a Közszolgálati Közalapítvány. Műsorainak sugárzását Duna World néven 2012. január 1-jén kezdte meg. 2013. november 21-től műsora világszerte kódolatlanul (FTA) érhető el. 2015. május 27-től a bal felső sarokban lévő logóban szereplő hullámok türkizkékről fehérre változtak.

A csatorna napi nyolc órában, közép-európai idő szerint délután négytől éjfélig sugározott műsort, később adásait már reggel 7-től kezdte sugározni, majd a nap 24 órájában fogható lett. Ettől kezdve az amerikai és ausztrál sugárzásban felváltotta a Duna Televízió 1-es csatornáját. Az Autonómia ABC alapvető információkkal tájékoztatott az autonómia fogalmát illetően; a Magánvélemény az utca emberét, a Tiszta hang pedig a gyerekeket szólította meg, ahol ki-ki saját meglátását osztja meg velünk a világ dolgairól. A Duna Televízió adásából jól ismert Világunk című integrációs magazinnal hétköznaponként 16.30-tól jelentkezett. Ezt követte az Agora közéleti műsor, amely a társadalmi párbeszéd nyilvánossága érdekében készült, a következő témákkal: ifjúság, gazdaság, kisebbségi kultúra, politika, egészségügy és oktatás. Az új műsorszerkezetben kiemelt helyen szerepelnek az interaktív élő adások, például az MTV Ma reggel című közéleti magazinja, valamint a Duna TV Kívánságkosár című szórakoztató műsora. A Ma reggel című műsort így már a négy közszolgálati adóból három közvetíti egy időben. A helyi idő szerinti esti időszakban magyar nyelvű sorozatok, nagy sikerű klasszikus tévéfilmek, régi magyar filmek, színházközvetítések, valamint szórakoztató műsorok láthatóak a Duna Worldön.

Nézze Duna World TV meg online a hivatalos honlapon

 

Duna World TV Műsor

Másik tv csatorna

 

Az oldalról
Akcios ujság, Élő Adás TV, Élő Adás Radió, Időjárás, Webkamerák, Játékok