Praktiker akciós újság

Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az akciós újságot,

Másik katalógusok

A Praktiker egy európai hálózattal rendelkező barkácsáruházlánc, melyet 1978-ban Luxemburgban alapítottak.

A Praktiker magyarországi központját 1997-ben alapította, az első hazai Praktiker áruház Budapesten nyílt meg 1998-ban. A teljes áruválaszték a Praktiker honlapjáról 2006-tól érhető el, s ugyanebben az évben indult el a telefonos vevőszolgálat is. A magyar fejlesztésű webbolt 2009. márciustól érhető el, mely 2010. márciusban elnyerte Az Év Kereskedelmi Webshopja díjat.

2012. decembertől 2014. szeptemberig a Praktiker kisáruházas koncepciót tesztelt Sátoraljaújhelyen s Komáromban.

A magyar áruházakat 2016. januárban a Wallis Asset Management Zrt. vásárolta meg, mely úgy döntött, hogy az üzleteket továbbra is Praktiker márkanév alatt működteti. Az ügyletet 2016. áprilisban a Gazdasági Versenyhivatal is jóváhagyta.

Magyarországon a Praktiker 20 üzletegységet működtet, s közel 1200 munkavállalót foglalkoztat.

 

Az oldalról
Akcios ujság, Élő Adás TV, Élő Adás Radió, Időjárás, Webkamerák, Játékok