Élő Adás ESTV Online

Az ESTV - Térségi Televízió. Az Elektro Szignál televízió a térségben fogható legrégebben működő és legismertebb médium. Az ES tévét a rendszerváltás éveiben Vácon egy magánvállalkozó hozta létre, Magyarország első magán-televíziójaként. Első adását az M1 és az M2-es csatorna mellett 1989. március 15-én sugározta a váci Földváry tér lakásaiba. A kezdeti években az Elektro Szignál csak a város kábelhálózatán volt fogható, de a technika fejlődését követve fokozatos fejlesztéseken ment keresztül. 1995-ben megépült a váci adótorony, majd 1996-ban a fóti adótorony, így az ES műsorait az UHF 22-es, illetve az UHF 48-as csatornákon már az éteren keresztül is látni lehetett a térségben.

Az Elektro Szignál Televíziót 2005-ben vásárolta meg Vác önkormányzata, ennek megfelelően a műsorok többsége az önkormányzat megrendelése szerint készül. A televíziót a Váci Városimázs Nonprofit Kft. működteti és ez a köztulajdonban lévő cég adja ki a Váci Hírnök ingyenes lapot, amit havonta 13 ezer példányban terjeszt a lakosság részére.

Az ES Televízió 2018 márciusától közösségi műsor-szolgáltatói státusszal rendelkezik, ennek megfelelve a közszolgálati szemlélet alapján készíti adásait. Elsődleges feladata a nézők korrekt, pontos és kiegyensúlyozott tájékoztatása.

Nézze ESTV meg online a hivatalos honlapon

 

Másik tv csatorna

 

Az oldalról
Akcios ujság, Élő Adás TV, Élő Adás Radió, Időjárás, Webkamerák, Játékok